Keresés az araditibor.hu weboldalon

 

 B2A8926

 

Varga Ferenc József és Aradi Tibor már másodszor lesz a Karinthy Színház vendége a Színházak éjszakáján. A tavalyi apropó, azaz, hogy két Karinthy-gyűrűs humorista Karinthy Márton színházának vendége, szerencsére akkora tetszést aratott, hogy idén ismét meghívást kaptak. 2015-ben a vicces kulisszajárás házigazdája volt a két humorista, idén azonban már a színpadon találkozhatnak velük, hiszen az egész napos programok között kaptak helyet egy igazán aktuális kabaré műsorral, melynek címe Színházban felejtett mikrofon. A cím nemcsak utalás a humoristapáros rádiókabarés sorozatára, hanem jelzi is, hogy egy órás kabaréjukban a színházi műfaj lesz az alappillér. Zenés paródiáik, kabaréjeleneteik és stand up elemeik között terítékre kerül majd a színház is, hiszen a két humorista színházi múltja hordoz magában néhány sztorit is. Az éjszakába nyúló kulisszajárás stafétabotját most átadják egy fiatal és nagyon tehetséges humoristának, Fülöp Viktornak, aki ezt a feladatot minden bizonnyal sikerrel fogja ellátni. Aradi Tiborról köztudott, hogy sportőrült, úgyhogy ha valaki szeretné őt látni extázisban szurkolni, akkor keresse a Karinthy Színház melletti kávézóban, ahol a kivetítő előtt (valószínűleg szomorú vagy éppen dühödt arccal) tekinti meg a 20 óra 30 perckor kezdődő Ferencváros – Debrecen labdarúgó mérkőzést. Varga Ferenc József és Aradi Tibor humorestje 22 óra 30 perckor kezdődik a Karinthy Színház Nagyszínpadán. A színház aznapi programjairól pedig az alábbi linken tájékozódhatnak. Várunk mindenkit szeretettel! 

http://karinthyszinhaz.hu/eloadasaink/szinhazak-ejszakaja-2016

Aradi Tibor humorista

 info@araditibor.hu  Tel: +36 30 9345 947

Mixcloud icon

Kapcsolat

Aradi Tibor humoristával

Műsorrendelés